Gyönyörû szép áprilisi nap volt. A madarak hangosan csiviteltek a fák ágain. Csak egy fiatal lány szívében ült bánat és szomorúság. A sötét kis szobában csak egy gyertya égett az asztalon, az ágyon egy asszony feküdt. Nehezen szedte a levegõt, halkan beszélt. Utolsó erejével még elõvett egy fényképet a párnája alól, amit a lánynak adott, majd örökre lehunyta a szemét.
Két nappal késõbb a lány mezítláb sétált San Francisco külvárosában. Ugyanabban a kopott ruhában volt, mint két nappal azelõtt. A nap utolsó sugarai akkor buktak el a hálóhatáron, mikor leszállt a buszról, annak meg már jó két órája.
Majdnem 10 óra volt, mikor megtalálta a házat, amit keresett. Felment a lépcsõn, de becsengetni nem mert. Úgy ahogy volt, piszkosan, rongyosan leült a lépcsõre, és álomba merült.
Reggel Paige kelt fel leghamarabb. Megmosakodott, majd reggelit a többieknek
-Mi történt?- kérdezte álmosan Piper. -Nem szoktál te csak úgy, minden ok nélkül reggelit készíteni.
-Korán felkeltem, gondoltam megleplek titeket. De most már mennem kell, találkozóm lesz.
-Igen, nem is mondtad!- lépett be Phoebe.
-Jó szórakozást.
-Köszi meglesz.
Mikor kinyitotta az ajtót meglepetésében hangosan felkiáltott. Kiáltására a többiek is odaszaladtak. Mindenkit meglepett a látvány. Végül Cole eszmélt fel leghamarabb. Felemelte a lányt és a nappaliba vitte.
-Biztos, hogy jó ötlet? Mi van, ha démon?
-Ugyan, Piper. Ez csak egy átfagyott gyerek. Biztos megszökött valahonnan.
-Akkor se maradhat itt. Azt se tudjuk kicsoda
-Pholan.
-Micsoda?
-Pholannak hívják. Pholan Halliwellnek- mondta Leo, és felmutatta a fényképet.
Csend ülte meg a szobát. Végül Phoebe mozdult meg leghamarabb. Elvette Leotól a képet. Mikor hozzáért látomása támadt: látta a kis szobát, a gyertyát, a halott asszonyt, aztán azt, amint Pholan az utcákat járja.
-Mit láttál?
-Nem démon. Egy árván maradt lány. Valószínû segítségre szorul.
A beszélgetés közben Pholan is felébredt. Riadtan nézett körül.
-Ne félj nem bántunk.
-Ti… vagytok a Halliwell testvérek?- kérdezte bizonytalanul.
-Igen.
-Én Pholan vagyok, és azt hiszem… az unokahúgotok.- mondta óvatosan.
Mondata így is hatalmas meglepetést okozott. Piper hangosan felkiálltott:
-Hogy míííí?
-De hát apának nincs is testvére.- tette hozzá Phoebe.
-Nem rajta keresztül. Anyukám, Peggy Halliwell a ti édesanyátok húga.
Ismét csend borult a szobára, amit a csengetés tört meg. Cole ment ajtót nyitni. Mikor visszaért egy levelet tartott a kezében.
-Neked jött, Pholan.
-Nekem?
A levélre vörös, gyöngy-betûkkel Pholan neve volt felírva.
-Anya írása.
Sietve feltépte a borítékot, és hangosan olvasni kezdte
-Drága kislányom! Remélem épségben megérkeztél a Hármakhoz. Ez a levél remélem mindent megmagyaráz. Azokra a kérdésekre is válaszol, amikre szóban nem tudtam volna válaszolni. Hol is kezdjem: a Halliwell testvérek édesanyja és én testvérek voltunk. A nagyi sokat járt hozzánk- ezt te is tudod-, de róluk soha nem mesélt, mert õk mások. Boszorkák. Anyánktól csak Patty örökölte a mágikus képességeket, én nem. Elõször nem akartam elfogadni, gyûlöltem Patty-t, de idõvel rájöttem, nem ajándék a boszorkány élet. Komoly felelõsség. Nagyival elhatároztuk, nem mondjuk el neked, de most már tudnod kell. Azon is sokat gondolkodtunk, te vajon örökölted e képességet. Úgy tûnik te sem. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért hallgattam- Pholan hangja elcsuklott, eleredtek a könnyei.- Kérlek, bocsáss meg, amiért te nem lehetsz olyan, mint õk. Tudnod kell, szeretlek, és innen fentrõl vigyázok rád. Viselkedj méltón a Halliwell névhez. Szeretlek: Anya. Ui.: Lányok! Remélem, befogadjátok a lányomat magatok közé, bár nem olyan, mint ti. Ti vagytok az egyetlen élõ rokonai. Viseljétek gondját. Csókol bennetek Peggy néni.
Pholan itt már sírt, nem bírta megfékezni könnyeit. De nem csak õ. Testvérei is vele sírtak.
-Van…van itt még egy levél…Pipernek.- mondta Pholan és odaadta neki a papírt.
-Drága Piper!- olvasta a lány.- Sokat gondolkodtam, mikor a pap megkérdezte, ki lesz a lányom hivatalos gyámja. Melletted döntöttem. Tudom férjhez mentél, tudsz rá vigyázni. Remélem, nem neheztelsz rám ezért. Szeretlek titeket: Peggy néni
-Persze, hogy nem haragszom. A családba tartozol.- mondta, és mind a négyen megölelték egymást, majd Phoebe felvitte a szobájába, hogy át tudjon öltözni, és megmosakodni.
Miután elmentek Leo csodálkozva mondta:
-Nem is tudtam, hogy van unokahúgotok.
-Ne aggódj, mi se. De örülök, hogy itt van.
Pholant nem volt könnyû Phoebenek felölõztetni. A sok ruha után, amit felpróbáltatott vele, végül is egy farmernél és pólónál maradtak. De cipõt nem volt hajlandó felvenni, így aztán mezítláb ment vissza Phoebevel a nappaliba.
-Nézzenek csak oda. Milyen csinosak lettünk.
-Nana. Lassan a testel, Cole. Még a végén féltékeny leszek.
-Nincs okod aggodalomra. Tudod, hogy csak téged szeretlek.
-Ajánlom is- mondta tettetett felháborodással Phoebe, majd csókot nyomott Cole arcára.
-Pholan, mesélsz valamit a családodról? De, csak ha tudsz róla beszélni.
-Persze. Apám elég gazdag ember volt, hatalmas farmmal, amit egy ideig szépen rendben is tartott. Egy idõ után azonban, már kezdett terhes lenni neki a munka, nem törõdött vele. Elkezdett inni, és szép lassan mindent elvesztettünk. Anya és apa viszonya megromlott, egyre többet veszekedtek. Aztán apa meghalt. Anya teljesen összeomlott, senki sem tudta visszahozni az életkedvét. Mielõtt meghalt, megígértette velem, hogy azonnal megkereslek titeket. Két napja halt meg. Én pedig ide jöttem. Remélem most már boldog.
-Biztosan.
-Gond lenne, ha valamelyikkõtök szobájában lepihennék?
-Nem, dehogy is. Menj csak az én szobámba, azt már úgy is ismered.
Az elkövetkezõ napok gyorsan, és nem utolsó sorban a pakolás jegyében teltek. Sikerült az egyik pici szobát kiüríteni, és odaadni Pholannak. Ezen kívül új ruhákat is be kellett szerezni. Mint kiderült, ez több gondot okozott, mint a szoba kipakolása. Pholan nem szokott az elegánsa ruhákhoz, a cipõkhöz még kevésbé. Miután sikerült azért valamennyit venniük, Pholan korára való tekintettel iskolát is kerestek neki. A sok lehetséges hely közül végül is egy egészségügyi fõiskolát választottak. Szerencsére Pholan elõtte is hasonló iskolába járt, így nem kellett évet ismételni, beszámították elõzõ tanulmányait.
Mivel Pholan még kiskorú volt ezért el kellett intézni a hivatalos papírokat is. Szerencsére Peggy még halála elõtt elintézett mindent, így csak egy-két papírt kellett aláírni a lányoknak, hogy Pholan velük élhet.
Ezután Pholan napjai többé-kevésbé úgy teltek, mint minden más 19 évesnek. A különbség csak az volt, hogy otthon nem csak az iskolában feladott leckéket kellett megtanulnia, hanem a nõvérei világát is. Megismerhetett különbözõ démonokat, warlockokat, szörnyeket, amelyek bármikor felbukkanhattak az életükben. A legérdekesebbnek azonban a Hármak erejét tartotta. Leginkább Phoebe jövõbe látó képessége érdekelte. Néha ugyan vágyott arra, hogy õ is boszorka legyen, de tudta, oka van, hogy nem lett az.
Egy délelõtt, mikor suliba indult, meghallotta Piper és Paige veszekedését.
-Min veszekedtek?
-Paige már megint engedély nélkül öltözött a szekrényembõl.
-Ugyan már. Te is kölcsön szoktál venni holmikat tõle.
-Igen, de én megkérdezem.
-Ne idegeskedj, az csak árt a szépségednek. Szívesen csevegnék még, de elkésem.
-Jó tanulást!
-Meglesz. Sziasztok!
-Hé, még puszit se kapunk?- kiáltott utána Paige. Pholan visszafordult, és két hatalmas puszit nyomott mindkettõ arcára.
-Szeretlek titeket.
-Mi is. Szia.
Miután Pholan elment Phoebe jött le az emeletrõl
-Hol van Pholan?
-Most ment el. Miért? Valami gond van?
-Nem csak kérdezni akartam valamit tõle
-Nekem is mennem kell. Találkám lesz Peterrel- mondta Paige.
-Peter? Az orvos?
-Nem Peter ügyvéd. Ma is találkozunk, ha csak el nem kések.
-Akkor siess. Szia!
-Nem is mondta, hogy komoly a dolog.
-Ezek szerint.
Paige lélekszakadva rohant a kávézóba, ahova a randit beszélték .
-Szia. Remélem, nem késtem sokat.
-Épp eleget, hogy megérkezzen a rendelés. Jó étvágyat!
-Neked is. Mit csinálsz délelõtt. Szabadnapom van ma, ha gondolod elmehetünk valahova.
-Mi lenne, ha feljönnél hozzám. Fõznénk valami ebédet, aztán kellemesen eltöltenénk a délutánt is. Mit szólsz?
-Rendben.
Reggeli után Peter lakására mentek. Paige meglepve tapasztalta, hogy férfihez képest nagy rend van.
-Biztos, hogy egyedül laksz?
-Nem, a macskámmal.- nevetett Peter- Amúgy igen, egyedül. Szereted a zenét?
-Igen, nagyon.
-Peter feltett valami romantikus számot, majd lassan Paige felé közeledett.
-Hé! Fõzésrõl volt szó!- mondta mosolyogva Paige.
-De én úgy megkívántalak. Légy a gyermekeim anyja!- kiáltotta, és furcsa fény csillant a szemében.
-Te bolond vagy? Hagyj békén! Nem is ismerlek, el akarok menni!- kiabálta Paige. Kitépte magát Peter kezei közül, és kifutott a lakásból. Otthon beleroskadt a fotelbe, és eleredtek a könnyei. Azt se vette észre, hogy már Pholan is otthon volt. Csak akkor látta meg, mikor leült mellé.
-Kicsim! Mi történt? Miért sírsz?
-Te már itthon vagy? Nem is vettelek észre.- törölgette könnyeit Paige.
-Most értem haza. De veled mi történt?
-Peter.
-Bántott?
-Szerencsére nem tudott. Sikerült elfutnom. Tiszta õrölt. Gyereket akart tõlem.
-Remélem, elküldted.
-Persze.
-Kerüljön csak a szemem elé. Amit tõlem kap, azt nem rakja a kirakatba.
Délután a többieket is mélységesen felháborította az eset. Este Peter még háromszor próbált telefonon beszélni Paige-vel, de az nem volt hajlandó szóba állni vele.
Másnap reggel Pholan már ment volna iskolába, mikor csengettek. Paige kinézett az ablakon, majd riadtan az emeletre futott, azt kiabálva, hogy nincs itthon. Pholan utána ment, Piper pedig ajtót nyitott.
-Paige-t keresem.
-Nincs itthon.
-Biztos vagyok benne, hogy itt van.- mondta Peter, és berontott az elõszobába.
-Mondtan, hogy nincs itthon Paige.
-Nem hiszem. Biztos az emeleten van.
-Álljon meg. Oda nem mehet fel. Phoebe segíts, nem tudom egyedül megállítani.
-Álljon meg, nem hallja?- kiáltott rá Phoebe, és elállta a képcsõn az utat.
-Most nem tudok vele beszélni, de mindig nem bujkálhat. Megtalállak! Hallod?- kiáltotta és elviharzott.
-Elment?
-Igen, lejöhetsz.
-ez egy elmebeteg.- jelentette ki Piper.
-Nekem mondod.
-Jobb, ha ma nem is mész sehova. Zárkózz be, és ne nyiss ajtót senkinek. Pholan! Irány a suli.
Pholan elindult lefelé. Mikor arra a fokra ért, amelyiken Peter állt, hirtelen összeborzadt, mint akit hideg levegõ ért.
-Jól vagy?- nézett rá Paige.
-Igen, azt hiszem.- mondta, és megkapaszkodott a korlátban.- Valami furcsa érzésem volt.
-Mit éreztél?
-Dühöt, gyûlöletet, haragot. Egy pillanatra teljesen elöntött
-Piper! Fagyaszd meg az idõt!
-Minek?
-Ne kérdezd, hanem csináld!
Piper felemelte a kezét, de mintha semmi se változott volna, senki se állt meg.
-Furcsa, de nem megy.
-Dehogy nem. Nézd meg Cirmit.
-De hát Pholan…
-Boszorka lett.
Miután Piper a Clubba ment Phoebevel, Pholannak bosziság ide-bosziság oda iskolába kellett mennie. Mivel gyalog ment, volt ideje elgondolkodni a történteken. Eddig úgy tudta soha nem lehet boszorka, és most, tessék: hirtelen az lett. Elõször arra gondolt, unokanõvérei csináltak valamit, hogy az legyen, de ezt a lehetõséget hamar elvetette, mondván akkor nem lepõdtek volna meg. Másodig gondolata Leo, a fény õre volt. Talán úgy érezte, megérdemli a varázserõt. Ezt se tudta igazán elképzelni. Végül is úgy döntött teljesen mindegy. A lényeg, hogy boszorkány. Most érzett ekkora gyûlöletet. Megijesztette, hogy ez az erõ Paige ellen irányul, de arra is hamar rájött, felesleges feszíteniük a húrt, attól csak Peter dühe lenne nagyobb. Míg gondolkodott az iskolába is elért. De hiába ült be az órára érezte, nem tud figyelni, ezért inkább haza ment.
Míg Pholan az iskolában nem érezte jól magát, Phoebe és Piper se tudta elfelejteni a reggeli incidenst. Phoebe a táskájában pakolva Paige tollára bukkant. Mikor hozzáért látomása támadt
-Mit láttál?
-Peter megtámadja Paige-t és Pholant otthon.
-Te menj haza, én elmegyek az iskolába.
-Rendben, otthon találkozunk
Míg Piper a sulihoz, Phoebe haza fele tartott, Pholan is hazaért. Otthon Paige meglepetten fogadta.
-Hát te?
-Muszáj volt hazajönnöm, mert…
Befejezni nem tudta, mert valaki hirtelen beszakította az ajtót.
-Paige, beszélnem kell veled
-Fuss, Paige, majd én feltartom, siess!
-Paaaaige?- gügyögte Peter- Hová menekülsz??
Pholant annyira felmérgesítette Peter viselkedése, hogy a saját tanácsáról- nem szabad Peter-t jobban feldühíteni- is megfeledkezet.
-Hagyd õt békén. Keress mást. Nem akar látni téged.
-Tudod, ki vagyok?
-Tudom. Egy szexuálisan kielégítetlen férfi, aki rászállt a nõvéremre.
-Ezek szerint te vagy Pholan. Hát Pholan nagyon tévedsz. Szellem vagyok, és szükségem van Paige-re. Állj félre, és nem bántalak.
-Soha!- kiáltotta Pholan.
-Te akartad. Jól tudom, nem bírja a bõröd az érintésem?
-Nem tudom, mirõl beszél.
-Ne halandzsázz. Jól tudom: te is boszorka vagy, akárcsak a nõvéreid.
-Semmi köze hozzá.
-Kis bolond- nevetett Peter.
Pholan csak azt érezte, hogy egy láthatatlan erõ Peter felé húzza. Hiába ellenkezett egyre közelebb ért a kinyújtott kézhez, majd hozzáért. Hatalmas gyûlöletet érzett, elöntötte tetõtõl talpig. Teljesen megbénította. Lábai összecsuklottak, ájultan rogyott össze az elõszoba padlóján. Peter átlépte, és Paige után indult.
Mikor Phoebe belépett, egybõl meglátta Pholant. Tudta, hogy elkésett. Paige-t elvitte Peter, Pholan pedig…
Nem is mert belegondolni. Ölébe fektette Pholan fejét, és sírni kezdett.
Piper Leoval és Cole-lal érkezett. Leo felvitte Pholant a szobájába. Piper és Phoebe teljesen összezuhant, Cole hiába próbált lelket önteni beléjük. Leo se tudott jó hírrel szolgálni
-Nem tudok segíteni rajta. Csak akkor éli túl, ha sikerül Peter-t megtalálni, és elpusztítani.
-De hát miért nem tudsz segíteni rajta.
-Piper. Pholan megérzi a gonosz közelségét. Peter ahogy hozzáért akkora gonoszság áradt szét benne, amit nem volt képes elviselni. Te mondtad, hogy mennyire megviselte a reggeli eset is. Pedig az közel se volt ekkora erejû. Meg kel tanulnia kezelni, mint ahogy nektek is meg kellett. Csak akkor ébred fel, ha megölitek Petert.
-De hát hol keressük?
-Használd az erõd Phoebe!
Phoebe kezébe vette Paige poharát. Hirtelen megjelent elõtte Paige, amint megpróbál elmenekülni Peter elõl egy parkban.
-Mit láttál.
-Egy parkot. Peter valahova magával hurcolja Paige-t.
-Tudod hol a park?
-Nem messze a Clubtól.
-Gyorsan, induljunk.
-És mi lesz Pholannal?
-Érte nem tehetek semmit, de Paige-t még megmenthetjük.
-Indulás!- adta ki az utasítást Cole.
A park hatalmas volt, de Phoebe hamar megtalálta a padot, amit a látomásában látott.
-Csak nem kerestek valakit?- kérdezte Peter a hátuk mögött.
-Hol van Paige?
-Ott fenn.- mutatott fel a fa ágai közé, ahonnan Paige lógott lefelé megkötözve.
-Szedje le!
-A-a-a! Ha valaki megmozdul, rajta se segíthettek.
-Mit akar tõle?
-Kell valaki, aki anyja lesz az új generációnak.
-Maga elmebeteg!
Mindenki megdöbbenésére Peter hirtelen magvált árnyékától, ami démoni alakot öltött. Peter a földre rogyott.
-Peter csak egy gazdatest. Árnyékként nem jöhettem a földre, kellett valaki, aki befogad. Peter ideális alany volt. De most már nem kell, találtam mást.- azzal beleszállt Paige-be, majd hirtelen eltûnt.
Phoebe, Piper, Leo és Cole döbbenten álltak.
Piper egész este az árnyékok könyvét bújta, hatásos ellenátkot keresve. Leo megpróbálta a lelket tartani Pholanba, de a kilátások egyre rosszabbak voltak.
-Piper. Ha nem találsz sürgõsen valami varázslatot, amivel meg lehetne állítani, Pholan meghal.
-Tudom, de ebben a vacakban nincs semmi, ami jó lenne.
-Hogy álltok?- kérdezte Phoebe.
-Rosszul. Ha sürgõsen nem találunk ki valamit, mindkettõt elveszítjük.
-Kell lenni valaminek, ami segít.
Már reggel volt, mikor Cole talált egy érdekes varázslatot.
-Azt mondja: